Régóta terveztük, hogy legyen egy pékségünk, hiszen a Salt Deli ideje óta sokszor érkezett felénk a kérdés, hogy van-e lehetőség megvásárolni a Salt és Szilárd kovászos kenyerét. Jelentjük: most már igen, hiszen van egy pékségünk. De jó ezt leírni.

Budán, a Tárogató úton nyitottuk meg a Salt Bakery-t, ami az elején pop up-ként üzemel, és a nyitvatartás alatt éri majd el végső formáját.

A pop-up ideje alatt weboldalunk és a rendelési lehetőségek is folyamatosan alakulnak, közösségi felületeinken mindig hírt adunk az újdonságokról.

A Salt Bakery Szilárd szakmai vezetésével jött létre, így az új egység természetesen a Salt filozófiáját követi.

A pékség születését első perctől fogva végigkísérte Lefkovics Lea, akit jól ismerhettek a Salt cukrász-pályáról is, most pedig mint General Manager van jelen - az általa készített Babo Bakes cookie-kat pedig megtalálhatjátok a Bakery-ben. Lea és Szilárd mellé szintén egy ismerős Salt-os arc társul a pékség mindennapjaiba Zsigó Ádám személyében, akit a Bakery üzletvezetőjeként köszönthettek.

Cím: 1021 Budapest, Tárogató út 68.

Nyitvatartás:
kedd-péntek 08:00-18:00
szombat-vasárnap 08:00-16:00

E-mail:

saltbakerybudapest@gmail.com

Telefon:

+36 70 330 8318